Az Év Autója választásra minden olyan gépkocsit nevezni lehet, amelyet a megelőző naptári évben mutattak be, és a konstruktőr tervei szerint legalább évi 5000 példányban kívánnak értékesíteni. A zsűrit 23 európai ország 59 autós szakújságírója alkotja, akik először sima szavazással döntik el, hogy a nevezettek közül melyik hét modell jut a döntőbe.
Íme a hét döntős (ABC-sorrendben): Citroën DS5, Fiat Panda, Ford Focus, Opel (Vauxhall) Ampera / Chevrolet Volt, Range Rover Evoque, Toyota Yaris, Volkswagen Up!
A végső szavazás során a zsűritagok újra tesztelik a hét modellt, és összesen 25 pontot oszthatnak ki közöttük, azzal, hogy legalább öt modellt kell pontozniuk, és egyik modell sem kaphat 10 pontnál többet. Az "osztályzatokat" indokolniuk is kell.
Szavazataikat március 2-ig adják le a szervezőbizottságnak. A szavazatszámlálás után a végeredményt tartalmazó borítékot a Genfi Autószalonon, március 5-én 15 órakor bontják ki.
HAJRÁ DS5!!!